2008. július 1., kedd

Alakuló ülés


Egy szerdai nap volt azt hiszem. Előtte való nap szólt a jegyzőasszony hogy holnap 1től alakuló ülés. Az RMDSZ-nek csak egy fontos célja volt, hogy miénk legyen az alpolgármester is. Minden jel mellettünk szólt, aztán másképp történt. Az alakúló ülésen 9-en voltunk jelen, a mi frakciónkból 2-en hiányoztak( igazoltan). De ennek ellenére is simán kellett volna dönteni. Erre fel mit ad Isten, az egyik képviselőnk, semmi egyeztetés nelkül halasztást kért. Szavazás és 3-an akartuk a választást, 6-an nem. Ebből 3 képviselő tőlünk. Majd megütött a guta. Hülyén éreztem magam. Na de ebből csak tanulni lehet. Egyeztetés a politika egyik alapja. Én naiv, bízva az emberi ésszerűségbe, hittem hogy ha egyszer van alkalom valamire, akkor azt megis lehet tenni. Na de tévedtem. Igy halasztottunk, de egyértelmü volt ami már pletyka szinten terjed, megosztott volt a frakciónk. És az is, hogy egyesek ugy tekintenek rám mint egy bábra aki csak oda van téve látszatnak. Tévednek. Soha nem leszek senki bábja. A csattanó következő ülésre maradt. RMDSZ- VPSZ= 0-1

Nincsenek megjegyzések: